#hanzsu

blogbejegyzés

5 tipp kezdő íróknak

2020. szeptember 19.

Indexkép
5 tipp kezdő íróknak
 
1. Olvasás – sokszor, sokfélét. A legjobb, ha több zsánerbe is belekóstolsz, így nagyobb az esélye, hogy rátalálsz a saját hangodra, stílusodra. Rám annak idején mindig az gyakorolt hatást, ami épp a kezem ügyében volt, de ha egy kedvencet kellene kiemelnem, számomra Gárdonyi írásmódja a leginkább meghatározó. Ez nem jelenti azt, hogy egykori könyvtárba járó gyerekként, később magyar szakosként nem olvastam többfélét, ami a kezem ügyébe került; írástechnikai szempontból számtalan különböző olvasmányélmény formálhatja az olvasót, egyúttal az olvasóban bontakozó írót.
 
2. Ihlet és elszántság. Akad olyan szerző, aki csak akkor alkot, amikor tényleg van ihlete, ami egyben biztosítja számára az elszántságot is – én ilyen vagyok, még ha emiatt nem is tudok minden évben új kötettel előrukkolni –, de bizonyos írók szigorú napirend szerint dolgoznak, és minden nap időt szakítanak a feladatra.
 
3. Jegyzetkészítés. A jó ötletek és ütős jelenetek néha a legfurább helyszíneken villannak be: a buszon, a metrón, kocogás közben, vagy akár a zuhany alatt. Olyan is előfordulhat, hogy az utcán jön szembe egy vicces párbeszéd. Jó ezeket feljegyezni; ki tudja, melyik írásunkba passzolnak majd bele.
 
4. Önkritika gyakorlása. Az önmagunkkal szembeni kritikus látásmód nem kevés önismeretet igényel. Ha igazán szeretnél maradandót alkotni, érdemes újra ás újra átolvasnod az addig írtakat, akár fennhangon is. Ne félj attól, hogy esetleg „irtanod” kell a szövegből. A nagyok közül Kosztolányi öntötte talán szavakba a legtalálóbban, hogy az írás sokszor legfájóbb, legkomolyabb, ugyanakkor leghatékonyabb folyamata a felesleges szövegrészek gyomlálása.
 
5. Szakmai segítség elfogadása. Az előolvasóid között tarts számon egy olyan személyt, akiben megbízol, és aki lehetőleg jártas a szakmában. Egyáltalán nem szégyen megfogadnod, amit építőnek találsz a meglátásaiból; a lényeg, hogy ne veszítsd el a lelkesedésed, és legalább annyira szeresd javítgatni a szövegedet, mint álmodozni róla, mert ez is fontos része az írásnak, ha nem a legfontosabb. Kellő alázat nélkül a szöveg kezdetleges marad, és az írója maga sem tud fejlődni igazán.