#hanzsu

merengő, nosztalgia

Kisded játszmáink

2016. december 22.

Indexkép

Kiskoromban imádtam az utcán rohangálni, kimúlt petárdákat gyűjteni, lelopni a hat éve lejárt kőkemény szaloncukrot az utcai karácsonyfákról (igen! Megettük!), fogkefét árulni sötét lépcsőházakban fogatlan vadidegeneknek (kaland, játék, kockázat), társaimmal együtt lemenni az öreg bácsival a panelház tárolójába, ahonnan végül több tonna kötegelt újságot vihettünk (volna) el (az éves papírgyűjtés keserédes végállomása), ám olyan tízéves korom körül ismeretlen indokokból megbomlott az elmém, és elkezdtem vágyni olyasmire, mint amilyen a csekély mértékben realista nőképet sugalló Barbie, vagy a színes-szagos lóforma gumiarábikum, az úgynevezett Póni.


Divat volt még örök álmom, a Polly Pocket: ez egy púdertartó-méretű alkalmatosság, egy kinyitható, miniatűr ingatlan, a nők egzisztencialista vágyainak korai allegóriája.

Nos, ilyenem soha nem lett, ami örök deficit az életemben. Azóta ráng a bal szemem, félek elaludni, és ezt a tátongó űrt még a szagos-csillámos zselés tollak sem tudták betölteni.
Viszont kreatív gyerek voltam, így gyártottam magamnak Polly Pocketet.
Papírból.
Ez sokkal jobb volt, mint az eredeti, hiszen a rajzolt bábuk nem mozdultak el róla, míg a többiekéről folyton leestek (hehehe).
A legmorbidabb torzó mégis a funkcionális okokból derékből amputált Süteménybaba volt, amely egy gumiabroncsos (gumi abroncsszoknyás), lábszármentesített babát takar. Ha felhajtod a szoknyáját (perverzek előnyben), rákkeltő süteményillat csapja meg az orrodat, és megindul a nyáltermelésed. (Bevállalósabb kortársaim nem csak szipuztak belőle, hanem nyalogatással győződtek meg az illat és az íz keltette diszharmóniáról.)

Sütibabám végül nem lett, csak annak hazai változata, a Fagyibaba (kicsi, savanyú, de a miénk). Több is veszett Mohácsnál.

 

Miután az átlátszó, szívecskés szagosradír és feketeribizli illatú toll trendje lejárt,  és az osztálytársaimnak már mind volt Barbie-ja, Pónija, Polly Pocketje és Sütibabája, így nekem is kellettek ezek a kincsek.
Lett hát Gymnast-Barbie-m (utáltam a tesiórákat, mozogjon helyettem az avatarom), habfújós Barbie-m (viszont fürdeni azért fürdöm), nem Barbie-Barbie-m (ún. Mary, a "Mari"), de mivel úgy teljes az élet, lett két ugyanolyan pasim Kenem (két családtagomtól is fószert kaptam karira, de kedves, igazán megtarthatták volna ezt a jó szokásukat).

Egyik Kennek se volt mellbimbója (mellbimbaja?), se másodlagos nemi jellegei, de legalább ezek a Kenek élethűek voltak: szépek, de használhatatlanok.


Lett  Barbie-házam is, aminek az összerakása életre szóló karácsonyi élményt jelentett a szüleim számára (ekkor fedeztem fel mérnök édesapám változatosan intonált, gazdag szókincsét).

Minden játék alfája és ómegája azonban a korai anyai ösztönöket előcsalogató Magic Baba volt, az innováció csodája! Kemény gumiból készült cuki lények (sellők (!) és csecsemők), amiknek a pelenkája melegvíz hatására nemük szerint rózsaszínre vagy kékre színeződött. Ezek nem csináltak be, mint a Tamagocsi, amim sose volt, ellenben a barátnőmét fél nap alatt kinyírtam, viszont, ha megvetetted a Magic Babát, sosem sejthetted, megvan-e már ugyanaz otthon, mert azt azóta is tudjuk, hogy a legjobb zacskó az, ami nem átlátszó, és amiből nem tudjuk, hogy fiú vagy lány jön elő... izé... Hagyjuk!
 

Tudjátok mit? Inkább szagolgatna az én majdani gyerekem is illatosított gumikat  (nem olyat!), inkább fésülne lilásrózsaszín hajú szeplős lovakat, és inkább a zsebében hordott albérletét zörgetné, mint az ájfónját, amin tizenkét évesen randit beszél meg a szüzességét elvevő ellenkező nemű Magic Babával.

Mert lehet, hogy ezeknek a játékoknak nem volt lába, sem sokszor egyéb testrésze. Lehet, hogy drágák voltak, és a szüleink félhavi fizetése ráment a mi kisded hatalmi játszmáinkra.
De akkor is egy jó gyerekkor volt, és jó volt gyereknek lenni; amikor még nem akartunk érettebbek lenni a testünknél.

Respekt hát a szülőknek, amiért ilyenek voltunk, ilyenek lehettünk!

(De azért, anya, igazán beruházhattál volna egy valamirevaló takonylabdára.)

                                                            

Az osztályterem mennyezetén zsíros foltot hagyott, és néha az óra közepén fáradt el és pottyant le a tanári asztalra

Kétszintes családi ház kiadó. Feljáró nincs, mankós (?) főbérlő van

Barokk puttók újratöltve

Guszti cumik nagyranőtt csecsemőknek. Minél több cumid volt, annál menőbb csaj voltál. Változnak az idők (vagy nem)

Tamagocsi, avagy a gyilkos lustaság